2009. február 2., hétfő

Bemutatkozás

Gyökereim egy D-borsodi kisváros, Mezőcsát homokos-agyagos talajában kapaszkodnak szívósan. Idevárnak szüleim, nagymamám, rokonaim, barátaim. Innen indultak útnak gyermekeim. István fiam, aki meg sem állt Skóciáig, Emőke lányom Debrecenben szolgálja a hazát (vele él életem legfényesebb csillaga, egyszem unokám: Huncut Betyár Pityum). Orsi lányom Mezőcsáton maradva élvezi a tiszta levegőt, az otthon védelmét.
A hatalmas tölgyfa ágai is messze kerülnek a gyökereitől, de egymás nélkül életük mit sem érne. Az én ágaim is a távoli Budapesten lengedeznek. Itt találtam meg társamat, itt várnak nap, mint nap, csillogó szemű óvodásaim. Hajdú Erzsébetként láttam meg a napvilágot, később Bacsa Istvánné lettem.
Az irodalomszerető emberből, aktív művelőjévé szűk három éve, a párom segítségével, inspirálásával váltam. Igyekszem élettel teli, emberi történeteket alkotni, s nagyon szeretném, ha átsejlene írásaimból a humánum, az ember és a természet tisztelete, szeretete. Az írás számomra kedves elfoglaltság, a bennem feszítő mondanivaló köntösbe foglalása. Örömmel tölt el, ha ezzel kellemes, hasznos perceket szerezhetek másoknak. Novelláim mellett, egyre több mesém születik, amit ovisaim és unokám élvezettel hallgatnak. Belekezdtem első könyven megírásába.
Nagy szenvedélyünk a Velencei tó, a környező hegység az elragadó táj. Minden szabadidőnket itt töltjük, kerékpárral bejárjuk minden zegét - zugát. Télen a befagyott tavon korcsolyázunk, hokizunk. Kertünkben éjszakánként sünök vacsoráznak lelkesen, napközben madarak fogdossák a rovarokat, alig néhány méterre tőlünk.